Cegléd csapata érkezik ma hozzánk
2013. február 10.
A kék-sárga gárda érkezik ma hozzánk, akik jó formában játszanak mostanában, de reméljük, hogy a 40 percet mi fogjuk jobban bírni és hazai pályán behúzhatjuk a középszakasz harmadik győzelmét is!


Végre egy jó ritmusú mérkőzést tudhatunk magunk mögött és így, jó érzéssel várhatjuk a soron következő összecsapást! Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.

A mai napon a Cegléd gárdája látogat hozzánk, akiket idén kétszer is sikerült legyőznünk az alapszakaszban! Nem is lehet kérdés, hogy a cél ma is a győzelem, főleg hazai pályán, saját szurkolóink előtt! 

Természetesen a mérkőzés nem ilyen egyszerű, mint ahogy ezt ide leírom! A ceglédiek csapata gyarapodott egy centerrel, mióta utoljára találkoztunk velük, ami ugyan nem jelenti, hogy egy teljesen más csapattal állunk szemben, de biztosan nem lesz egyszerű a legyőzésük! 

Az ellenfelünk hasonlóan hozzánk, az a fajta csapat, aki nem kombinálja túl a játékokat, szeretik a gyorsindításokat és a kemény védekezést. Átnéztük pár figurájukat természetesen, amik szintén nem nagyon komplikáltak, de általában ezeket pontosan, jól játsszák, ezen felül meg inkább az egyéni játékra építenek. 

Védekezésünk lesz az alapja a mai meccsnek (is), amit hasonlóan beszéltünk meg, mint az előző budapesti mérkőzésen. Úgy gondolom, ha hasonló pontossággal és agresszióval valósítjuk meg a terveinket, akkor nem lehet gond ezen a mérkőzésen sem. Mint ahogy a Vasas elleni mérkőzésen is látszódott, egy jó védekezéssel ritmust tudunk találni az egész meccsre és ha pontosan csináljuk a megbeszélt „apróságokat” is akkor, meg tudjuk akadályozni, hogy ellenfelünk megtalálja a saját játékát! 

A cél tehát természetesen a győzelem! Ehhez 40 percnyi csapatmunka fog kelleni, mert biztos, hogy ellenfelünk készült ránk és meg szeretnének szorongatni minket, akár idehaza is! Nem kell a mérkőzést az első percekben megnyerni, hanem folyamatosan, lépésről-lépésre kell megdolgoznunk a végső sikerért! 

Sérültjeink szerencsére edzésbe tudtak állni, így talán ez sem lehet akadály, hogy teljes létszámba pályára tudjunk lépni és biztos vagyok benne, ha mindenki hozzá tud tenni a mai mérkőzéshez, akkor meg lesz a várt eredmény a meccs végére!

Várunk tehát mindenkit a Sportcsarnokba, 17 órára, hogy együtt nyerhessünk egy újabb mérkőzést a középszakaszban! Hajrá, Volán!  Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.

 

Zsófi

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Pécsi VSK 1919
71
::
:
ZTE NKK
33
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#17 Kiss Virág
#16 Péterfi Anna
#10 Horváth Fruzsina
#3 Kocsárdi Réka
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#1 Gombkötő Lili
#6 Csalló Jázmin
#5 Török Kata
#28 Szabó Jázmin
#0 Balogh Viktória
#22 Bartáky Panka
#55 Kovács Cintia
#25 Jóna-Horváth Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions