Irány a Városmajor!
2013. február 21.
Középszakaszunk ötödik mérkőzése következi. Egy nagyon kemény mérkőzés után a BSE otthonába látogatunk, ahol szintén kemény játékra, de talán egy kicsit könnyebb mérkőzésre számíthatunk.

Megkezdjük a középszakasz második körét, ami azért fura kicsit, mert az elsőt még nem fejeztük be. Ez persze csak formalitás, hiszen az egy oda-vissza mérkőzés minden középszakaszbeli ellenfelünkkel meglesz. 

Rövid időn belül harmadszorra csapunk össze a fővárosiakkal, eddig szerencsére két győzelmünk volt, nem kérdés, hogy most is ez a cél! 

Az eddigi teljesítményünk szerencsére száz százalékos a bajnokság középső részében és talán kicsit bizakodóak lehetünk az előző mérkőzések után. Egy nagyon nehéz meccsen vagyunk túl a PINKK csapat ellen, ahol ugyan nem a szezon legjobb kosárlabdáját játszottuk, de egy ilyen utolsó másodpercben megnyert mérkőzés mindig sok pluszt tud adni egy csapatnak. Hatalmasat küzdöttünk és ahogy mindig reméljük és szeretnénk, most a negyvenedik perc végére meglett az eredménye ennek! Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.

A pénteki mérkőzés talán nem lesz ennyire nehéz, de semmiképpen nem bízhatjuk el magunkat! Mindenféleképpen teljes koncentrációra lesz szükség, főleg a mérkőzés elején, mert ha a piros-fehérek lelkes csapata elkapja a fonalat, akkor borsot tudnak törni az orrunk alá. A lelkes csapatot jelenleg a remek formában játszó Károlyi Andi vezeti, de mint azt az itthoni meccsen is láthattuk, akad társa mindig, nem is egy! Hazai pályán veszélyesek lehetnek a fővárosiak, így a legkeményebb védekezésünket kell elővenni és abból építkeznünk. Erre természetesen felkészültünk a héten, videózással és a játékok elemzésével is. 

Hogy taktikánkat gyakorolni is tudjuk szerdán elutaztunk még egy edzőmérkőzésre is Sopronba. Itt nem a helyi csapattal, hanem a bécsi „repülő rókák” együttesével csaptunk össze, ahol magyar edzős és egy magyar játékos is van. Ezzel a meccsel tudtunk rendes mérkőzés helyzeteket gyakorolni, ami sajnos hét közben ritkán adatik meg nekünk az edzéseken.

Így vágunk tehát neki a következő mérkőzésnek. A recept igazából ugyanaz, mint bármikor máskor. Negyven perc alatt kell felállítani a végső eredményt, lépésről-lépésre haladva. A játékunk alapjának az agresszív védekezésnek kell lennie, hiszen mindig ebből tudjuk a jó ritmusú támadásokat elkezdeni.

Irány tehát a főváros és cél a győzelem! Ez nem is lehet kérdés! Hajrá, Csajok…..játszunk egy jó meccset! Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Pécsi VSK 1919
71
::
:
ZTE NKK
33
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#17 Kiss Virág
#3 Kocsárdi Réka
#10 Horváth Fruzsina
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#28 Szabó Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#5 Török Kata
#0 Balogh Viktória
#6 Csalló Jázmin
#55 Kovács Cintia
#16 Péterfi Anna
#1 Gombkötő Lili
#22 Bartáky Panka
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions