Eltelt három hét és sajnos elmaradtak a bajnoki meccsek is és így blogok is L Ezen persze sokat gondolkoztam, hogy blog lehetne meccs nélkül is…..de még tovább kell fejlesztenem a gondolatot ![]()
Tehát a szekszárdi vereség óta nem számoltam be, hogy mi minden történt a csapat háza táján. Pedig azért volt ez az! A hétfői nap szabad volt a túra után, de keddtől már mentek újra az edzések. A október 23-án egy ünnepi nap volt álunk is, hiszen egy régóta elveszett jó szokást újítottunk fel a ZTE focicsapatával. Az Ostoros Munkacsarnok egyik öltözőjében jöttünk össze és pizza, üdítők társaságában igyekeztünk feloldódni. Persze a két csapat először elég elhatároltan ült, de Miki (Lendvai edző
) bíztatására az este végére kicsit oldódott a hangulat és még egy „kukára dobó-rúgó” verseny is kialakult, amit kérdés nélkül mi nyertünk meg! ![]()
24-én a Győr csapatával játszottunk edzőmeccset. Ellenfelünk első igazi edzőmeccse volt ez és látszott is rajtuk, hogy alig várták, hogy pályára léphessenek. A mérkőzés számunkra is nagyon jó gyakorlás volt. A meccset, megérdemelten a győri csapat nyerte 1 ponttal egy utolsó másodperces kosárral.
Csütörtökön Töszinél volt a csapat és megpróbálta feltölteni az energiakészleteket egy jó „parasztvacsorával”!
Ha minden jól megy képeket is tudok csatolni, hogy mindenki megéhezhessen és irigykedhessen! ![]()
Vasárnap Győrbe utaztunk, egy újabb edzőmeccsre, ahol az Ausztrál U18-as válogatott ellen léptünk pályára. A lendületes, fiatal csapat ellen egy félidőn keresztül partiban voltunk, de sajnos a 3. negyedben nem találtuk a „célkeresztet” és mivel nem sikerült mezőnykosarat értékesítenünk, ezzel megpecsételtük a sorsunk.
Ezután a hét után ismét volt egy szabadnapunk, de mivel szombaton bajnoki várt minket,keddtől ismét edzettünk tovább. Tubi és Pulya dolgozott velünk a héten, mert Szike Győrben tartott edzéseket az U20-as válogatottnak. Közben kiderült, hogy a mérkőzés elmarad. Először hétfőre, majd egy még későbbi időpontra tették át.
Ezalatt a csarnokunktól is el kellet búcsúznunk, mert a nyári felújításból hátramaradt parkettajavítást mostanra ütemezték be. Így jártuk a várost és edzettünk itt is, ott is. A héten érkezett hozzánk két játékos próbajátékra, Dodó és Sanja. Előbbi egész héten edzett velünk, az utóbbi pedig sajnos csak péntek este érkezett meg, így pont a 2 nap szabadnapra jött meg városunkba.
Vasárnap este újra edzésbe álltunk, de sajnos még mindig nem a csarnokban.
Igazából ez így is maradt egészen péntekig, tehát továbbra is a MunkaCsarnokban és az Eötvös iskolában edzettünk. Sajnos szerdán kiderült, hogy Dodó sérülése komolyabb, mint azt reméltük, így nm tud csatlakozni csapatunkhoz.
Csütörtökön egy edzőmeccset játszottunk a ZTE-s fiúkkal, ahol kicsit gyakorolhattunk a várva, várt bajnokira!
Ezen a meccsen Sanja is bemutatkozott, nem is akárhogy, a játék végén 3-4 3pontost is elsüllyesztett a fiatalok hálójában!
A meccset Szani is megnézte, aki már saját lábán „futkározik”!
Csak így tovább!!! ![]()
Pénteken egy újabb ünnepi esemény történt, ugyanis nemcsak hogy visszatérhettünk a csarnokba, de az alapozás eleje óta először edzettünk 10-en…köszönet Darida Csillának, aki nélkül ez nem jöhetett volna létre! ![]()
Tehát itt vagyunk a meccs előtt és mint mindenki láthatja zajlott körülöttünk az élet, bár a meccsek elmaradtak!
Ma egy dupla meccsel térünk vissza és reméljük jól fog sikerülni ez is! A Fiúk közben folyamatosan játszották a mérkőzéseket, nekik a meccshangulat talán nem lesz idegen, csak az új hazai pálya!
Természetesen ez így is, most is a mi házunk és a cél, hogy két győzelmet gyűjtsünk be!
Gyertek minél többen, ebben az esős időben, legyen két jó hangulatú meccs! ![]()






























