Riválisunk érkezik ma hozzánk
2013. március 16.
A középszakasz első helyéért lépünk ma parkettre, hazai pályán. A PINKK csapatával csatázunk, hogy a rájátszást mi kezdhessük előkelőbb helyről.

Egy rövid hét eltelte után már itt is középszakaszunk utolsó mérkőzése. Ha az időjárás is úgy akarja és a pécsi csapat sikeresen veszi a (hó)akadályokat, akkor ma este 5 órakor csapunk össze a középszakasz első helyéért.

Múlt heti ceglédi túránkon sajnos megtört a hosszú veretlenségi sorozatunk, de az egy szerencse, hogy ez a vereség nem befolyásolta igazán a végleges eredményünket. A középszakaszbeli végső sorrendet mindenféleképpen az utolsó forduló meccse dönti el.

A vereség felett természetesen nem mentünk el egy szó nélkül, de most mindenféleképpen a PINKK mérkőzésre kell fókuszálnunk. A szombati mérkőzés után jól jött a másfél napos pihenő, de azóta folyamatos munka és felkészülés folyt! 

Mivel egy egész hetünk volt, így kicsit a régi „hagyományoknak” éltünk és a hétfő, keddi szokásos csapatedzések után szerdán egy edzőmérkőzést játszottunk a ZTE utánpótlás csapatával. Hét elejétől folyamatosan néztük át a fekete-fehérek figuráit, játékosait és csütörtökön, videón is megnéztük egyik korábbi mérkőzésüket.

Természetesen ismertük eddig is az ellenfelünket, hiszen idén már 3-szor csaptunk össze, kétszer idegenben és egyszer hazai pályán. Mióta legutóbb játszottunk a pécsiekkel, egy újabb külföldi játékost igazoltak, ráadásul őt is center posztra. Eddig is erősek voltak a belső poszton, így most még egy magas ember került be a 10-12 emberes rotációjukba.

De, ezek a tények és eddig is tudtuk, hogy valósínű nem számíthatunk könnyű mérkőzésre! Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy az eddigi mérőzéseinken is tapasztalhattuk, hogy jól kommunikálva, agresszív védekezéssel meg tudjuk oldani az esetleges problémákat, ami a magasságkülönbségből adódhat. 

Két nagyon hasonló csapat fog ma összecsapni, hisz a „komlói” gárdára is jellemző a kemény védekezés és kicsit több a figurális játékuk, mint az elmúlt ellenfeleinknek. Ők jobban erőltetik a belső dobásokat, kintről kevésbé erősek. Ez lehet az egyik kulcs momentum, hogy minél távolabb szorítsuk őket a gyűrűtől és a távolabbi dobásaik után, nagyon koncentráljunk a lepattanókra, hogy ne jussanak könnyű, második dobásokhoz. 

Tehát kemény védekezéssel a mi akaratunkat kell érvényre juttatni és bár nem kell a mérkőzést az első percben eldönteni, de minél előbb tudatosítani kell, hogy kinek a „házában” vagyunk! Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét. Várhatóan nem ez lesz (megint csak) a szezonunk legszebb meccse, de 40 perces kemény játékkal, agresszív védekezéssel, szerzett labdákból pár könnyű kosárral megtalálhatjuk a számunkra megfelelő ritmust és elérhetjük a végső sikert! Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.

Ehhez várjuk a segítséget a lelátókról is! Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét. A hideg elől várunk mindenkit egy mérkőzés erejéig a Sportcsarnokba,hogy közösen harcolhassuk ki az első helyet a rájátszás utolsó szakaszára! Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. Shift+A javítja az oldal összes képének minőségét.

 

Zsófi

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
Pécsi VSK 1919
71
::
:
ZTE NKK
33
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#5 Török Kata
#6 Csalló Jázmin
#10 Horváth Fruzsina
#3 Kocsárdi Réka
#1 Gombkötő Lili
#28 Szabó Jázmin
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#25 Jóna-Horváth Jázmin
#0 Balogh Viktória
#16 Péterfi Anna
#55 Kovács Cintia
#22 Bartáky Panka
#17 Kiss Virág
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions