A fővárosban is szeretnénk nyerni
2013. február 21.
A BSE ellen folytatná csapatunk a jó sorozatát a középszakaszban

Mielőtt még a pénteki BSE elleni idegenbeli találkozóval foglakoznánk, tekintsünk vissza a vasárnapi rangadóra a PINKK Pécs ellen. Nem volt jó mérkőzés, nem esett sok kosár, de csapatunk óriásit küzdött és nyert! Ráadásul idegenben, a középszakasz alsóházi részének éllovasánál. Ezzel helyzeti előnyt szereztünk magunknak a záró fordulóra, hiszen ha mindenkit sikerül legyőznünk, akkor egy igazán kiélezett találkozóra van kilátás a pécsiek ellen, hazai pályán, amely talán hivatott lesz eldönteni az ötödik hely sorsát. 

De ez még nagyon messze van. Foglalkozzunk az előttünk lévő akadályról a BSE elleni mérkőzéssel. Annyi már korábban kiderült, ebben a bajnokságban bárhol érhet bennünket és mást is meglepetés. Egyik csapat otthonában sem lehet biztosra menni, főleg ha azok mögöttünk vannak a tabellán. Így  lesz ez a BSE ellen is. A fővárosiak nagyon szívós csapat, Károlyi Andrea válogatott formában játszik, sokadik másodvirágzását élve. Nálunk Szélesy Jucáról mondható el ugyan ez. A facebook oldalunkon jegyezte meg egy szurkoló „Jó az öreg a háznál!”. Természetesen a komlói mérkőzés hősére értették ezt a kijelentést. Tény hogy Jucának óriási érdeme volt abban, hogy meglepetést tudtunk szerezni. Reméljük tartja jó formáját és a Városmajorba is bizonyítja klasszisát. De mellette mindenkire szükség lesz pénteken, mert a céljaink nem változtak, minél előbbre végezni. Ehhez viszont le kell győzni a BSE-t. 

Hajrá Lányok!

Csapatunk szerdán , ráhangolódásként egy ezőmérkőzést játszott az osztrák bajnok Flying Foxis csapatával és 55-61 arányban sikerült legyőznünk a szomszédokat. 

A mérkőzés időpontja:

BSE FCSM- ZTE NKK

Budapest, 2013. 02. 22 18.00

Játékvezetők: Surányi Gábor Jurák Krisztián, Minár László. (Ell: Dr. Gincsai János)

pity

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
::
:
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#14 Bagó-Kovács Georgina
#17 Balázs Kitti
#10 Horváth Fruzsina
#6 Csalló Jázmin
#24 Kutak Abigél
#16 Péterfi Anna
#18 Horváth Zsófia Mara
#28 Szabó Jázmin
#13 Ács Alexandra
#5 Kovács Cintia
#22 Bartáky Panka
#23 Molnár-Oravecz Ada
#28 Szabó Jázmin
#4 Bors Anna Zoé
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions