Más volt, mint egy edzőmeccs
2011. március 06.
Csapatunkat szerdán egy barátságos mérkőzésre invitálta a Pécs 2010 csapata, amely mindkét együttes felkészülését használta.

A bajnoki sorsolás szeszélye, hogy az alapszakasz hajrájában két hét mérkőzés nélküli szünet ékelődi be a programba. Ráadásul úgy, hogy egy lendületben lévő ZTE NKK-ról beszélhetünk.

Egy szó, mint száz jól jött a többszörös bajnokcsapat felkérése és nem mellékesen hasznosnak is bizonyult. A baranyaiak tárt karokkal fogadták játékosainkat és már ekkor érződött, hogy valami más ez a kapcsolat, mint azt az előző években megszokattunk. A kiscsapatból elismert csapat lett, akit nem szabad csak úgy félvállról venni. Igen is komolyan számolni kell velünk.

A mérkőzésről csak annyit, hogy az eredmény (húsz pontos hazai siker) nem tükrözi azt a játékot, amit a kíváncsi szemek láthattak a mérkőzésen. Ugyan is ZTE a bajnokikon megszokott vehemenciával játszott és cseppet sem volt megilletődve. Ez az edzőmérkőzés, mondhatnánk egy bajnoki mérkőzésnek is elment volna. A lányok küzdöttek, helyenként ötletesen jól játszottak. A Pécs csak szenvedett és keményen meg kellett izzadnia a győzelemért.
A mérkőzés után Zeljko Djokic elismerően szólt csapatunkról. Elismerte, hogy a ZTE jobban játszott és meglepte őket. Csapatával nem volt elégedett. Túl könnyelműek és puhák voltak játékosai, ellentétben a zalaiakkal és túl sok pontot engedtek Szélesyéknek 

A két csapat  hasznos tapasztalatokkal gazdagodott és egy kellemes ,baráti légkör is körüllengte a mérkőzést. Példa erre, hogy az összecsapás után a lányok közösen pizzáztak és erősítették a két csapat közti jó kapcsolatot.
 Zeljko mester tanítványai megfogadták a tanácsokat és magabiztosan győzték le a hétvégi fordulóban a Mediteam szeged gárdáját idegenben.

Mediteam Szeged – Pécs 2010 54-78

Mindkét csapat előtt fontos mérkőzés álla következő fordulóban,a Pécs a Sopron ellen készül, mi pedig a Ceglédet fogadjuk idehaza.A Pécsnek az alapszakasz megnyerése, számunkra pedig az előkelő negyedik hely a tét.  Ezután pedig a Magyar Kupa négyes döntő majd a rájátszás következik.
 A lányoknak ez az utolsó szabad hétvégéjük, aztán jön a rájátszás a minél jobb helyezésekért.

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

Forrás : ztenkk.hu / Jóna István

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
::
:
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#22 Bartáky Panka
#18 Horváth Zsófia Mara
#10 Horváth Fruzsina
#14 Bagó-Kovács Georgina
#13 Ács Alexandra
#4 Bors Anna Zoé
#28 Szabó Jázmin
#24 Kutak Abigél
#6 Csalló Jázmin
#17 Balázs Kitti
#16 Péterfi Anna
#23 Molnár-Oravecz Ada
#28 Szabó Jázmin
#5 Kovács Cintia
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions