Megvan a negyedik
2014. december 06.
A harmadik negyedben eldöntöttük a találkozó sorsát

 bajnokság nyolcadik fordulójában Budapesten, a Vasas otthonában vendégeskedtek a lányok. 

Darida Csilla büntetőjével indult a pontgyártás a mérkőzésen. Ekkor még nem gondoltuk volna, hogy az első negyed nem a mi szánk íze szerint alakul. A negyed közepén Határ .s Cymmer vette hátára a csapatát és pontjaikkal meglépett a Vasas. Olyannyira beragadtunk, hogy a negyed végére tízpontos vezetést szereztek a lelken játszó piros-kékek(22-12).

A második negyed elején Zele Dorina szerzett egy duplát, majd  pontosan büntetőzött. Ezt követően Velkey Kriszta hintet két egymás utáni támadásból egy-egy hármast és ezzel újra visszatértünk a meccsbe. Nagy Dóri sem akart lemaradni társaitól és gyors  egymásutánban hét pontot termelt, ezzel egy 16-0-s rohammal átvettük a vezetést(22-28). A negyed hajrájára kicsit visszavettek a lányok és  a hazai oldalon újra Cymmer és Határ szerzett pontokat, amikkel a  félidőre döntetlenre hozták az eredményt(34-34). 

A nagyszünet után mindkét csapat pontatlanul kezdett. Felváltva estek a kosarak, de elhúzni egyik gárda sem tudott. A 26. perctől Mackay is előrukkol egy remek sorozattal és meg sem állt négy hármasnál a negyed végéig és ezzel tetemes előnyhöz juttatta csapatunkat. A játékrészben mindössze négy pontig jutottak a hazaiak, köszönhetően a feljavuló  védekezésünknek(38-55). 

A záró negyedben tovább növeltük előnyünket. Nagy- Zele- Mackay és Velkey is remekül célzott. A negyed zárásaként a távolról remekül célzó Velkey Kriszta hármasával alakult ki a végeredmény( 51-79). 

Nehezen kezdtük a találkozót, de a harmadik negyedtől már érvényesítettük a papírformát, a női mezőnyre nem kimondottan jellemző hárompontos zuhataggal( 11 távoli), amiből Velkey 5, Mackay 4 találatot jegyzett. Jól semlegesítettük a palánkok alatt a 208 centiméter magas Határ Bernadettet és ez sorsdöntőnek bizonyult. 

MKB Euroleasing Vasas - ZTE NKK 51­-79 (22­-12, 12­-22, 4-­21, 13-­24)

MKB Euroleasing Vasas: Aho 7/6, Bajnóczi 9, Gundel­Takács A. ­, Cymmer 13/3, Határ 10. Csere: Bagi M. ­, Farkas F. 7, Szalay ­, Müller ­, Tóth F. ­, Solymosi ­, Gocsman
5/3. edző: Dragoljub Krivacevic.

ZTE NKK: Nagy D. 15/6, Darida 1, Varga Zs. 10 Zele 17, Horváth Zs.­. Csere: Mackay 17/12, Szélesy 2, Velkey 17/15, Ambrus Sz. ­, Makitalo ­, Jurkó ­.edző: Gáll Tamás.

Szép volt lányok!!!

pity 

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
::
:
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#6 Csalló Jázmin
#22 Bartáky Panka
#5 Kovács Cintia
#10 Horváth Fruzsina
#28 Szabó Jázmin
#28 Szabó Jázmin
#18 Horváth Zsófia Mara
#16 Péterfi Anna
#4 Bors Anna Zoé
#14 Bagó-Kovács Georgina
#23 Molnár-Oravecz Ada
#17 Balázs Kitti
#13 Ács Alexandra
#24 Kutak Abigél
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions