Velünk kezdődik a Magyar Kupa
2017. március 31.

Ma délután a Tippmix Killik László Női Magyar Kupa nyolcad döntőjében a Sopronnal játszunk a négy közé jutásért. A lányok már csütörtökön elutaztak Pécsre, hogy nyugodtan készülhessenek a mérkőzésre. Gáspár Dávid szeretné, ha a lányok teher nélkül játszanának és partiban lennének a többszörös bajnokkal. Továbbjutás esetén az elődöntőben a Szekszárd-Győr párharc győztesét kaphatják a lányok és természetesen egész hétvégén maradhatnának Pécsen a döntő helyszínén. Vereség esetén számunkra véget ért a kupadöntő. A lányok felkészültek a többszörös bajnok ellen és mindenféle görcsösség és teher nélkül léphetnek pályára. 

-Tudjuk, hogy a Sopron az esélyesebb, de mindent el fogunk követni, hogy megnehezítsük a dolgukat. Fontos számunkra a kupa és szeretnénk jól szerepelni. Számomra is új ez a dolog, hiszen edzőként ez lesz az első kupadöntőm - mondta honplapunknak Gáspár Dávid.

A találkozó 13 órakor kezdődik a Lauber Dezső Sportcsarnokban. 

Hajrá lányok!

2017. március 31. ZTE NKK

Következő mérkőzés
::
vs

Előző mérkőzés
::
:
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#18 Horváth Zsófia Mara
#14 Bagó-Kovács Georgina
#24 Kutak Abigél
#23 Molnár-Oravecz Ada
#4 Bors Anna Zoé
#28 Szabó Jázmin
#5 Kovács Cintia
#10 Horváth Fruzsina
#17 Balázs Kitti
#22 Bartáky Panka
#28 Szabó Jázmin
#13 Ács Alexandra
#16 Péterfi Anna
#6 Csalló Jázmin
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg
ZÁÉV
Clean Medic
electro solutions