Az amatőr női NB I Fehér csoportjában csapatuk Baja együtteséhez utazott. A harmadik forduló rangadójának is nevezhető összecsapáson végig vezetve fontos idegenbeli sikert értek el a lányok.
Bajai NKK- ZTE NKK 75-81 (22-27, 16-19, 17-19, 20-16)
Baja, Jv: Utasi, Barabás
Bajai NKK: Kucsora 13, Tamás A. 3/3, Hilcz 9/3, Szakony 12/6, Scherer 12, csere: Tamás G. 23/6, Török, Kovács 3, Fleckenstein, Purger. edző: Tamás Zoltán
ZTE NKK: Kovács 29/12, Óházy 2, Szórád 9, Ács 14/9, Jurkó 21, csere: Kiss, Kocsárdi, Péterfi, Jagodics, Szakonyi-Nagy 6/6. edző: Rózsás Gábor
Remekül kezdtük a találkozót, hiszen két perc elteltével 0-7-et mutatott az eredményjelző. Összeszedte magát a házigazda és a 4. percben kettő pontra csökkentette a különbséget (9-11). Újból sikerült ellépnünk Jurkó Noémi pontjainak köszönhetően, mely előnyt sikerült tartanunk a negyed végéig (22-27).
Nehezen találták a ritmust a csapatok a második játékrészben, melyet Szakinyi-Nagy Virág hármasa tört meg, majd Kovács Georgina pontjaival már tíz ponttal vezettünk (22-32). Sikerült stabilizálni a játékunkat és fokozatosan növeltük előnyünket. Ami a hazaiak erőssége volt a hárompontos dobás, ezúttal sikerült megakadályozni őket, hogy elkapják a fonalat. A 18. percben Ács Alexandra triplájával 31-44-re elléptünk. A félidő hajrája a hazaiaknak sikerült jobban, ami annyira volt elegendő, hogy tíz ponton belülre zárkóztak (38-46).
A nagyszünet után sikerült tartanunk a kiharcolt előnyt és tíz pont körül tartani ellenfelünket. Kovács Gina jeleskedett a pontszerzésben, de a többiek is sokat tettek, hogy ne tudjon felzárkózni a Baja. A 24. percben Szakonyi- Nagy újabb hármasával távolodtunk ellenfelünktől (46-61). A hajrában próbáltak felzárkózni a hazaiak, de tíz ponttal csapatunk járt előrébb a záró negyed előtt (55-65).
A negyedik negyed elején próbált közelebb kerülni a Baja, de Kovács távoli dobásai és Jurkó közeli kosarai távol tartották ellenfelünket (65-77). A mérkőzés hajráját megnyomta a hazai csapat, de öt pontnál közelebb nem tudtak zárkózni, így rajt –cél győzelmet aratva fontos győzelmet ünnepelhetett csapatunk (75-81).
Rózsás Gábor: Léptünk egyet előre megint, a védekezésünkön viszont szeretnénk még sokat csiszolni. A támadójáték ezúttal is extra volt, ráadásul ez a játék szebbik fele, úgyhogy elégedett vagyok a csapatommal! Nagyon értékes győzelmet szereztünk egy olyan csapat ellen, aki ritkán botlik hazai pályán!
2023. október 15. ZTE NKK