Megfiatalodott kerettel megkezdte a felkészülést a 2022/2023-as NB I/B –s bajnoki szezonra a felnőtt csapatunk. Az edzést megelőzően klubunk vezetői sajtótájékoztatón ismertették a terveket és a változásokat.
Miközben a lányok bemelegítéssel készültek az edzésre Tóth László, klubunk ügyvezetője elmondta, célunk, hogy a lehetőségeinkből a lehető legtöbbet kihozzák a lányok a szezon során. Hogy ez helyezésben kifejezve mit jelenthet, nehéz lenne megmondani. Hozzátette, hogy a szűkös lehetőségek miatt addig nyújtózhatunk, ameddig a takaró ér, így új igazolást már nem tervezünk.
A keret valóban fiatal, hiszen a Nagykanizsáról visszatérő Jurkó Noémi a rangidős, míg a többiek átlagéletkora éppen súrolja a 20-at.
- A keret a létszámát tekintve bővebb, mint a tavalyi szezonba, de nagyon fiatal. Minden játékosunk zalai, sőt zalaegerszegi kötődésű, egyik új igazolásunkat, Balogh Viktóriát leszámítva, ami Sopronból érkezett Szombathely és Nagykanizsa érintésével. A keretben az U16-os csapatunkból három fiatal is található, akik a felnőttekkel edzenek a felkészülés első felében – tájékoztatott Bencze Tamás, sportszakmai manager.
Ami az állandóságot jelenti, hogy sikerült a következő szezonra is megegyezni Czukor Bence vezetőedzővel.
- Bővebb kerettel dolgozunk, mint volt egy éve, mert szeretnénk kiküszöbölni az olyan nehézségeket, amelyek sérülések miatt előálltak az elmúlt szezonban – mondta a Czukor Bence. A céljaink hosszú távúak, hiszen szeretnénk ezekből a fiatalokból egy magot építeni, amelyhez egy-két kosarast igazolva később megcélozhatjuk az NB I A csoportot.
A keret változásairól vezetőedzőnk elmondta, hogy több volt a távozó, mint az érkező. Sánta Petra, Gorjanácz Ágnes, Pap Regina, Soós Dorina, Frindt Nikolett más csapatban folytatják. Az érkezők között Jurkó Noémi, Balogh Viktória és Markó Vivien van, aki Székesfehérvárról tért vissza a Zalaegerszegre.
Czukor Bence a felkészülésről elmondta, hogy heti nyolc edzéssel készül a csapat, Az első időszakban az erőnlét megszerzésén lesz a hangsúly, majd a taktikai felkészülés kerül fókuszba a szeptember végi szezonkezdésig. A felkészülés alatt három edzőmérkőzést van tervezve: egyszer a szintén NB I/B-s Sopron látogat Zalaegerszegre, majd egy nemzetközi tornára kapott meghívást csapatunk a hűség városába,
2022. augusztus 9. ZTE NKK