Két elvesztett idegenbeli mérkőzés után újra hazai pályán játszottunk. Ellenfelünk a tehetséges fiatalokból álló Vasas Akadémia együttese volt. A fővárosiak ellen végig vezetve sikerült nyernünk.
ZTE NKK- Vasas Akadémia II. 65-53 (18-11, 12-9, 21-14, 14-19)
Zalaegerszeg 150 néző, Jv: Kiss M., Popgyákunik B.
ZTE NKK: Kovács 6/3, Frindt 7, Horváth Fru. 4, Gorjanácz 18/9, Pap 20. csere: Óházy 2, Ács, Horváth Fa. 8, Soós. edző: Czukor Bence
Vasas Akadémia: Van Rijs L. 8, Van Rijs D. 2, Tóbel 5, Gelei 10. Hámori. Csere: Dúl 14/6, Aho T., Nagy 3, Őrsi 3, Siklós 5, Bartos, Kádár 3. edző: Igor Skocovski
Kemény védekezéssel kezdtek a vendégek, amit az első percekben nehezen tudtunk feltörni, ellenben könnyű kosarakat kaptunk (0-4). Lassan vettük fel a ritmust, de a 3. percre Pap és Frindt kosaraival kiegyenlítettünk (6-6). Feljavult a játékunk és átvettük az irányítást. A 7. percben Pap és Kovács is 2+1-es akciót vezetett és kezdtünk távolodni ellenfelünktől. A koncentrált játéknak hétpontos előny lett a jutalma (18-11).
A második negyed elején Gorjanácz és Horváth Fanni kosaraival tíz pont fölé nőtt az előnyünk (24-13). A folytatásban sok volt a hiba mindkét oldalon, nehezen jöttek a pontok. A 19. percben Gorjanácz hármasával ismét tíz ponttal vezettünk, amit sikerült megtartanunk (30-20).
A nagyszünet után is nagy küzdelem folyt a parketten. Két közeli után a 23. perc elején Kovács nagyon messziről hintett hárompontost (37-22). A negyed feléhez érve kezdett nőni a különbség, de ehhez kellett a határozott védekezésünk is (43-26). Gorjanácz pár rossz kísérlet után, megrázta magát és előbb egy távolival, majd egy jó plusz fault akcióval húsz pont fölé tolta a különbséget (51-30). A negyed végén Tóbel és Dúl pontjaival zárkózott a Vasas (51-34).
Az utolsó negyed egy duplával és egy hármassal kezdték a fővárosiak, míg nálunk Pap volt eredményes a körtén belülről (53-39). A 33. percben Dúl már a második hármasát dobta a negyedben, így Czukor Bence kénytelen volt magához hívni a lányokat (55-42). Nem segített az időkérés, mert továbbra is könnyű kosarakat engedtünk ellenfelünknek, akik tíz ponton belülre zárkóztak (55-46). Felpörgette a játékot a Vasas. A 35. percben Tóbel kosara után újra időt kértünk (56-48). Horváth Fanni középtávolija úgy kellett, mint egy falat kenyér (58-48). Vendég időkérést követően Pap Regina szerzett közelit, majd kicsivel később Gorjanácz Ági hármasával szilárdítottuk meg a vezetésünk (63-48). A 39. percben Horváth Fruzsin szerzett fontos közelit (65-51). A végére maradt még három vendég pont, de az eredményt csak számszerűleg befolyásolta.
Összességében végig vezetve nyertük meg a mérkőzést, továbbra is megőrizve hazai veretlenségünket.
2021. október 31. ZTE NKK