A 15. fordulóban, mely az alapszakasz utolsó előtti hazai mérkőzése volt, a sereghajtó Radobasket Törökbálint együttesét fogadtuk. Sikerült az elejétől kezdve irányítanunk az összecsapást és végül hoznunk a kötelezőt.
ZTE NKK-Radobasket Törökbálint 94-52 (26-13, 28-10, 20-14, 20-15)
Zalaegerszeg, Jv: Benedek, Szecsődi
ZTE NKK: Kovács 20/12, Óházy, Balogh 13/3, Szórád 17, Horváth Fru. 14. csere: Jagodics 7/3, Jurkó 11, Szakonyi-Nagy 3/3, Péterfi, Ács 5, Horváth Fa 4, Molnár. edző: Czukor Bence
Törökbálint: Kovács 9/6, Tóth-Miklós 1, Siklós 4, Holly, Budai 23, csere: Klujber, Juhász, Laborczy 9, Böbölös 4/3, Tarjányi, Török 2, Kohán. edző: Radovics József
Az első öt perc szorosan alakult, hiszen a lelkes vendégek mindig válaszoltak a kapott kosarakra. A negyed felétől Szórád és Kovács találataival szép lassan tíz pontra nőtt az előnyünk és megtaláltuk az előre eltervezett játékunkat.
A második negyedben a védekezésünk is jól működött nem csak a támadójátékunk és ennek köszönhetően fokozatosan nőtt a különbség a csapatok között. Húsz pontos előnynél sem vettünk vissza, még úgy sem hogy Czukor Bence már a fiatalokat is pályára küldte. A 18. percben Szakonyi-Nagy Virág, a padról beszállva hintett távolit, ami szinte már a védjegyévé vált (46-21). A hajrában Jurkó Noémi pontjaival harminc pont fölé nőtt a különbség, így gyakorlatilag a félidőben eldöntöttük a mérkőzést (54-23).
A nagyszünet után is hasonló ritmusban játszottak a lányok, mint az elsőben. A vendégek távoli dobásokkal próbáltak faragni a hátrányukon, de kevés sikerrel. A lányok nagy lelkesedéssel játszottak és uralták a parkettet. A palánk alatt nagyot küzdöttünk Budaival, aki erőben és magasságban is fölé nőtt a többieknek.
A záró negyedet Jagodics Lilla hármasa nyitotta, amivel már negyven pontra nőtt az előnyünk (77-37). A hajrában hárompontos kosarakkal átlépte az ötven pontot a vendégcsapat, de a nagyarányú vereséget nem tudták elkerülni. A vége 94-52-es magabiztos győzelem, amivel a tabella második helyére lépett fel csapatunk.
Czukor Bence: -Örülök, hogy abban a ritmusban tudtuk elkezdeni a mérkőzést, amit előzetesen elterveztük. A lepattanózásban lehet egy kis hiányérzetünk, de az ellenfelünknél volt egy olyan játékos, aki ügyesen kihasználta a magasságbeli fölényét. Az gondolom, hogy jól játszottunk, ez egy jó önbizalomnövelő mérkőzés volt. Örülök, hogy mindenki pályára tudott lépni. További sok sikert kívánok a Törökbálint csapatának.
2023. február 26. ZTE NKK