Zalaegerszegen került megrendezésre a kenguru bajnokság 5. fordulója. A C jelű csoportban először a szombathelyi, majd a nagykanizsai lányok ellen kellett felvennünk a harcot. Molnár Anita és Hersics Adrienn edzők beszámolója.
Az első találkozót a Sportiskolás lányok csapata ellen vívtuk.
ZKTE- Sportiskolás lányok 55-35 (12-8,16-8,10-12,17-7)
Legjobb dobók: Molnár Betta (16), Dulgyovai Lia (10), Egyed Petra (9), Kámán Dorina (6), Boronyák Emma (7), Horváth Gréta (4), Vendég Zita (2), József Milla (1)
Végig kemény, küzdelmes mérkőzést játszottunk a szombathelyi lányok ellen. Az első negyed kiegyenlített játékot hozott, dicsérendő Kámán Dorina palánk alatti munkája. A második negyedben elsősorban Molnár Betta harcosságának és ponterősségének köszönhetően sikerült ellépnünk ellenfelünktől. A harmadik negyedben Dulgyovai Lia és Boronyák Emma vitte a hátán a csapatot. Hullámzó teljesítményünk ellenére, 10 pont előnnyel indultunk a hajrára. Az utolsó negyedben Molnár Betta (9 büntetőből 8-at értékesített) mellett Egyed Petra is sziporkázott és jó helyzetkihasználásunknak köszönhetően 20 ponttal sikerült győznünk.
A második mérkőzésen a Kanizsai Mókusok csapata következett.
Kanizsai Mókusok A- ZKTE 26-62 (4-16,8-13,2-19,12-14)
Legjobb dobók: Boronyák Emma (18), Dulgyovai Lia (12), Horváth Gréta (9), Molnár Betta (6),Kámán Dorina (5), Egyed Petra (5), Varga Zsófia (4), József Milla (2), Szakonyi –Nagy Orsolya (1)
A mérkőzés elején a szoros emberfogásnak köszönhetően nagyon sok labdát szereztünk és Boronyák Emma kosaraival sikerült 12 pontos előnyre szert tennünk. A második negyed szorosabb eredményt hozott. Kissé elfáradtunk védekezésben, de a lelkesedés és az akaraterő vitt minket előre. A harmadik negyedben Dulgyovai Lia vezérletével, ismét a jó védekezésnek köszönhetően 17 pontot vertünk ellenfelünkre. A negyedik negyedben Horváth Gréta támadó és Varga Zsófia védőmunkája meghatározó volt. Értékes győzelmet arattunk, ahol igazi csapatként dolgoztak a lányok. Mindenki dicséretet érdemel.
2023. február 13. ZKTE