Nem dőlt még el a női MK-döntő helyszíne
Az MKOSZ Elnöksége fenntartja a jogát a női Magyar Kupa négyes döntő megrendezésére, mert az egyetlen pályázati anyagot nem találta megfelelőnek. A Final Four helyszínéről az MKOSZ a lehető leghamarabb döntést hoz.
Az Elnökség az ülésen felhatalmazta az Elnököt a Magyar Telekom Nyrt-vel kötendő szolgáltatói szerződés aláírására.
Az elnökség kinevezte a fiú és lány szakágvezetőt – Rezák Lászlót illetve Fűzy Ákost – akik a jövőben a felnőtt válogatott alatti összes utánpótlás válogatottat felügyelik.
A Final Fou-ba a Pécs 2010, a SEAT LAMI VÉD Győr, az MKB Euroleasing Sopron és ZTE NKK jutott be a selejtezőkből.
All Star gala Gdinában - a légiósok nyertek
A török Fenerbahcét irányító Rátgéber László vezette Európán kívüliek csapata simán, 116–85-re legyőzte az európaiakat a női kosárlabda Euroliga gdyniai All Star-gáláján, amelyre hagyományosan a nemzetközi nőnapon került sor.
Az isztambuliakkal a kontinenssorozat negyeddöntőjéig jutott magyar szakember alkalmi együttesében csereként helyet kapott – az NB I egyetlen képviselőjeként – a Pécs 2010 amerikai bedobója, Alexandria Quigley is, aki 9 pontot szerzett a lengyel kikötővárosban.
A gála legjobbja az amerikai Sylvia Fowles (Galatasaray) lett, aki egy zsákolást is bemutatott a meccs során. Tavaly az európaiak 93–89-re verték meg a tengerentúliakat ugyancsak Gdyniában, akkor magyar részről Vajda Anna 7 pontot dobott.
Forrás: ztenkk.hu / NSO.hu / Jóna István