Az alapszakasz utolsó mérkőzését a TFSE MTK ellen játszottuk. Végig jólküzdöttünk és nem sok kellett, hogy megszerezzük a győzelmet.
ZTE NKK- TFSE MTK 75-81 (23-21, 12-16, 13-25, 25-19)
Zalaegerszeg, Zárt kapuk mögött, Jv: Farkas, Győrfy, Németh
ZTE NKK: Dzombeta 24/3, Horváth Fru. 4, Kulcsár 5/3, Szabó 17, Tuchscherer 11, csere: Mányoky 9/3, Saad 3, Dömötör, Horváth Fa.,Úr 2. Vezetőedző: Ambrus Péter
TFSE MTK: C. Jenkins 22/3, Boros 2, Bernáth 11/3, A. Jenkins 28/3, Németh 6, csere: Markovic 2, Katona 10, Kovács, Herman. Vezetőedző: Magyar Bianka
A vendégeknél Alicia Jenkins a kezdőben kapott helyet, míg a sérüléséből visszatérő Mányoky Judit a padon foglalt helyet.
Nagy akarással kezdtek a lányok és türelmesen szövögették támadásaikat. A 3. perc elején már 8-2-re vezettünk. Tuchscherer remekül dolgozott a gyűrű alatt és a pontszerzésben is jeleskedett. A negyed felénél Dzombeta közelijével 17-10-re elhúztunk. Alicia Jenkinst nehezen tudta tartani Szabó, de a többiek jól segítettek a semlegesítésében. Saad jól szállt be a padról és faulttal együtt szerzett kosarat (20-14). A negyed végén Dzombeta és A. Jenkins váltott triplát, de az előny nálunk maradt (23-21).
A második negyed elején is nagyon figyeltek a csapatok a védekezésre és nehezen születtek meg az első kosarak. Próbáltuk minél feljebb tolni ellenfelünket a védekezésünkkel, sikerrel. A 13. percben türelmesen kijátszott támadás végén Szabó szerzett kosarat, majd jó védekezés után szinte lemásoltuk az előző akciót (31-25). A játékrész második felében visszaesett a játékunk és ezt kihasználva egy 8-0-s rohanással átvette a vezetést a fővárosi alakulat (31-33). Hazai időkésrés után Dzombeta pontjaival tapadtunk ellenfelünkre (35-37). Az utolsó percen belül Dzombeta passzából Úr egyenlített, majd bosnyák irányítónk labdát csent, de nem tudta kosárral befejezni a támadást, így maradt a félidőre a döntetlen (37-37).
A nagyszünet után pontosabb volt a vendégcsapat és C. Jenkins távolija után, másfél perc elteltével Ambrus Péter időt kért (39-44). Összekapták magukat a lányok és Dzombeta pontjaival zárkóztunk (42-44). Jenkinsék kosaraival próbált ellépni a TFSE, de nem tudtak nagy előnyt kiharcolni (44-49). A negyed felénél tovább nőttek a gondok, hiszen Kulcsár faultja után bónuszba kerültek a vendégek. Hullámvölgybe került csapatunk, a TFSE ezt kihasználva tíz pont fölé tolta a különbséget (44-55). Hosszú percek után Dzombeta büntetőivel mozdultunk el a holtpontról, de továbbra sem tudtunk mit kezdeni a fővárosiak belső embereivel.
A záró negyed tizenkét pontos vendég vezetésről kezdődött (50-62). A 32. percben Markovic könyökölte le Tuchscherert, aki ellen sportszerűtlen hibát ítéltek. Remekül jöttünk ki ebből a periódusból, hiszen Kulcsár hármasával és egy labdaszerzés után szerzett közelivel visszajöttünk a meccsbe (56-62). Sajnos A. Jenkins megrázta magát és újra tíz ponttal elléptek a vendégek. A negyed felénél ismét hat pontra feljött, majd Bernáth és Mányoky váltott hárompontost (67-73). Remekül hajráztunk és a 38. percben két pontra visszajöttünk (73-75). Az utolsó pillanatig küzdöttek a lányok, közel voltunk a meglepetéshez, de sajnos nem sikerült beérni ellenfelüket, így győzelem nélkül zártuk az alapszakaszt.
2021. március 12. ZTE NKK