Hosszú idő után újra nyitott kapuk előtt léphetett pályára gyermek csapatunk. Ráadásul hazai rendezésen, az Ostoros Károly Sportcsarnokban. Czukor Tünde edzőt Hersics Adrienn helyettesítette.
Első mérkőzésen a Tapolcai Gepárdok ellen bizonyíthattak a lányok. Mivel a vendégcsapat nem tudott megfelelő létszámmal kiállni, ezért az első mérkőzésünket automatikusan győzelemmel abszolváltuk. Ettől függetlenül a mérkőzést lejátszva magabiztosan hoztuk a kötelezőt.
Tapolcai Gepárdok- ZKTE 48-67 (3-21, 18-21, 14-14, 13-11)
Legjobb dobók: Molnár-Oravecz Ada 19, Banitz Boróka 15, Kelemen Júlia Éva 13, Halász-Lukács Réka 11
A második mérkőzésen már nem volt ilyen könnyű dolgunk. A ZTE-s fiúk más sebességen mozogtak. Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen ismertük őket korábbról. Gyorsaságukat, magassági fölényüket jól kihasználva nyerték meg a mérkőzést. Próbálkoztunk végig kisebb nagyobb sikerekkel, amíg tudtuk tartani a lépést.
Zalakerámia ZTE KK- ZKTE 83 -30 (17-9, 34-4, 18-10, 14-7)
Legjobb dobók: Molnár-Oravecz Ada 17, Banitz Boróka 10
Hersics Adrienn: Az első mérkőzésen a látottakkal maximálisan elégedett vagyok. Nagyon szép egyéni megoldásokat mutattak a lányok. Bátor és harcias játékuk a második mérkőzésre kicsit elfogyott, de az akarattal nem volt probléma. A magam részéről jó volt újra visszatérni a pálya szélére, és átélni a mérkőzések hangulatát.
Az utolsó előtti gyermek fordulót ismét Zalaegerszegen rendezték meg. A helyszín, most a Zrínyi Miklós Gimnázium volt.
Kezdésnek a házigazda Ricsilla Rakéták vegyes csapata várt ránk. Parázs volt a hangulat, a pályán és a pálya szélén is. A már túlzó hangzavar elnyomta az edzői utasításokat, a lányok pedig teljesen lefagytak. Aztán gyorsan sikerült rendet rakni a fejekben, így már csak magunkra koncentráltunk, kizárva a külső körülményeket. Az első negyedben még tudtuk tartani a tempót, de a második negyedtől már nagyon megléptek.
ZKTE- Ricsilla Rakéták 27-87 (11-14,8-34,4-20,4-19)
Legjobb dobók: Molnár-Oravecz Ada 10, Banitz Boróka 5, Kelemen Júlia Éva 5
A második mérkőzésen a szombathelyi fiúk ellen, már teljesen más menete volt a mérkőzésnek. Könnyedén, magabiztosan győztünk végül. Ezen a mérkőzésen remek lehetőség volt a gyakorlásra, a megbeszélt taktikai utasítások megvalósítására. Volt, hogy még a hangom is elakadt a gyönyörű megoldásokat látva. Kámán Boglárka és Lencz Beáta bátor és ügyes játéka pontokban is szépen megmutatkozott! Molnár-Oravecz Ada, Kelemen Júlia Éva, Halász-Lukács Réka és Banitz Boróka pedig hozta a tőlük elvárható, határozott és magabiztos játékot.
Zalaegerszegi KTE- Harcos Sólyomfiókák 106-36 (21-7,30-12,32-8,23-4)
Legjobb dobók: Halász-Lukács Réka 31, Kelemen Júlia Éva 23, Kámán Boglárka 14, Lencz Beáta 12, Molnár-Oravecz Ada 11, Banitz Boróka 8
Hersics Adrienn: Borzasztóan büszke vagyok a lányokra! Az első mérkőzésen azt kértem tőlük, hogy saját maguknak és egymásért, a becsületünkért játsszunk! Nem számít a különbség. De egy percig sem lógathatjuk az orrunkat, végig ott kell lennünk a pályán. A ricsillás dobolással, a szívünk dobbant és hajtott bennünket. Ami a második mérkőzésen már öröm játékba fordult át. Csillogó elégedett szemek hagyták el a pályát a forduló végén. Nagyon örülök az egyéni kiemelkedő teljesítményeknek! De, a csapatunk bármely tagja, aki a pályára lépett mind hozzátett valami szép megoldást a győzelemhez!
2022. május 18. ZTE NKK