Remekül megállta helyét U16-os csapatunk a B-döntőben is
2022. május 21.

Május második hétvégéjén péntektől-vasárnapig Baja adott otthont a nyolc csapat részvételével lebonyolított, 9-16. helyért folytatott csatározásoknak. Az ugyanebben az időben Pécsett zajló A-döntőbe (1-8. helyezés) egyetlen nem akadémiai csapat tudta beverekedni magát a szezon során.

A sorsolás szeszélyének köszönhetően legtávolabbi csapatként nekünk jutott a nyitó mérkőzés, péntek délelőtt 10 órai kezdéssel, így mi már csütörtökön elutaztunk Bajára. A szezonban szerephez jutó mind a 15 játékosunk a csapattal tartott, köztük a legszorgalmasabb Péterfi Anna is, aki augusztus elejétől a B-döntőig több, mint 200 (!) edzésen és megannyi bajnoki mérkőzésen dolgozott fáradhatatlanul a csapatért. A Keresztjáték két párharca alatt már egyértelműen egyik vezére volt együttesünknek, s 24 perc alatt összeszorgoskodott 9.3 pontos és 9.7 lepattanós átlagával elévülhetetlen érdemei voltak csapatunk B-döntőbe jutásában, de egy iskolai testnevelés órán szerzett bokaszalag-szakadás miatt ő sajnos most csak a pálya mellől segíthette társait.

Első ellenfelünk a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia “A” csapata volt, akiktől nyár végén a Selejtező I. körében 122-51 arányú megsemmisítő vereséget szenvedtünk Pécsett közvetlenül a Széchenyi Kosárlabda Akadémia “A” csapatának 70-44-es legyőzése után. Annak ellenére, hogy ők közben az NKA Pécs csapatából tovább erősítették keretüket nem titkolt célunk volt, hogy megmutassuk milyen sokat fejlődtünk a szezonban és adott esetben egy bravúrgyőzelemmel bekerüljünk a felső ágra.

PVSK NKA “A” - Zalaegerszegi KTE 50-47 (12-15, 14-8, 14-14, 10-10)
ZKTE: Óházy Julianna (26), Szakonyi-Nagy Virág (-), Horváth Réka Panna (5), Molnár Hanna (-), Varga Réka (7). Cserék: Jagodics Lilla (7), Kiss Virág (2), Molnár-Oravecz Ella (-), Horváth Nadin (-), Martonics Linda (-). Edző: Rózsás Gábor.

Elsődleges cél volt, hogy a pécsi csapat rendkívül agresszív, faulthatáron lévő és mindig labdára, labdaszerzésre irányuló egészpályás letámadása, alap védekezése ellen felkészüljünk, s hasonló keménységgel tudjuk mi is védeni a gyűrűnket. Annak ellenére, hogy sajnos többen is valós tudásuk alatt produkáltak az első mérkőzésen ez összességében remekül sikerült, nem voltak könnyelmű eladott labdáink a letámadás ellen, türelmesen és sokszor tetszetősen támadtunk, illetve szívvel-lélekkel védekeztünk. Egy nagyon küzdelmes mérkőzés alakult ki, ahol felváltva vezettek a csapatok, a félidei pihenő után egy szerkezeti változtatásnál beragadtunk ugyan és 9 ponttal is meg tudott lépni baranyai ellenfelünk, de ahogy ismét “összerázódtak” a dolgaink visszakapaszkodtunk és a 36. percben (42-43) újra nálunk volt az előny. A végjátékot követő dudaszó után a pécsiek örülhettek 50-47-es győzelmüknek, de a mi csapatunkat is minden dicséret megilleti, mert tényleg csak apróságokon múlott a bravúr.

A második játéknapon így ismét korai kelés és délelőtt 10 órakor kezdődő mérkőzés következett csapatunk számára. A Darazsak Sportakadémia “B” (Sopron) csapata ellen egy szintén végletekig kiélezett mérkőzésen 67-62 arányban alulmaradó Szolnoki Sportcentrum “A” gárdája várt ránk.

Zalaegerszegi KTE – Szolnoki SC “A” 58-42 (16-12, 10-9, 16-10, 16-11)
ZKTE: Óházy Julianna (18), Kiss Virág (6), Horváth Réka Panna (-), Molnár Hanna (11), Varga Réka (12). Cserék: Jagodics Lilla (11), Molnár-Oravecz Ella (-), Martonics Linda (-), Szakonyi-Nagy Virág (-), Bekő Ráhel (-), Bartáky Panka (-), Jóna-Horváth Jázmin (-). Edző: Rózsás Gábor. 

Az első nap délutánján az ebéd és csendespihenő után mérkőzés-nézés, majd egy nagy kirándulás szerepelt a programunkban a Duna és a Sugovica találkozásánál festői környezetben elhelyezkedő Türr István-kilátóhoz. Ez ugyan fizikális állapotunkat nem biztos, hogy segítette, de egy ilyen első mérkőzés után elengedhetetlen mentális felfrissüléshez viszont kiváló lehetőséget adott. 
Koncentráltan és motiváltan tudtuk kezdeni a mérkőzést, amelyen az első 5-6 percben úgymond ismerkedés zajlott a parketten, majd egy 7-0-s rohammal (14-7) magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. A félidei pihenőre 26-21-nél került sor, kiválóan működött az egy-egy elleni és csapatvédekezésünk is. A fordulás után is folytattuk a kemény munkát, egy gyors szolnoki dupla után rá tudtunk tenni még egy lapáttal az addigi teljesítményünkre és a 26. percben már tíz pont feletti előnyünk (36-25) volt. A negyedik negyedben játékosaink valahonnan még további plusz energiákat mozgósítottak és végleg leszakították a hozzánk hasonlóan nagyot küzdő szolnoki lányokat. 42-33-nál egy 12-0-s szériával 54-33-ra módosítva az eredményt, ami az utolsó néhány percben végül 58-42-re változott. 

Sikerült egy ilyen rangos eseményen győzelmet szereznie a csapatnak, ezzel is bizonyítva, hogy megérdemelten jutottak el idáig a lányok, ahol folytatták a szorgalmas és alázatos munkát, amit a szezon során már oly sokszor láthattunk tőlük!

A torna záró napján a második mérkőzést (12.00.) játszhattuk mi a 13-14. helyezésekért a házigazda Bajai NKK “A” csapata ellen, akik előző nap az Óbudai Kaszások ellenében győzedelmeskedtek magabiztosan.

Zalaegerszegi KTE – Bajai NKK 64-83 (23-18, 14-23, 13-22, 14-20)
ZKTE: Jagodics Lilla (7), Óházy Julianna (18), Molnár Hanna (13), Molnár-Oravecz Ella (6), Varga Réka (10). Cserék: Kiss Virág (2), Horváth Réka Panna (6), Martonics Linda (1), Szakonyi-Nagy Virág (-), Horváth Nadin (1), Vendég Réka (-). Edző: Rózsás Gábor. 

Vasárnap délelőtt már erősen érződött a lányokon a fizikális és mentális kimerültség is, ennek ellenére kifejezetten jól kezdtük a mérkőzést, s helyenként álomszerű támadásokkal átjátszva a bajai zónát az 5. percben 14-3-ra tudtunk vezetni. A másik oldalon azonban már ekkor is jól látható volt, hogy az általunk megszokott védekezéshez nem biztos, hogy van még tartalékunk, mert már ekkora számolatlanul engedtük elszórni a hazaiak fő fegyverének számító triplákat, ők azonban ekkor még nagyon pontatlanok voltak. A második negyedben aztán 2 perc alatt 4 hárompontosuk is beakadt a hazai gyűrűbe, átvették 30-26-ra a vezetést, s ez meg is adta a végső döfést számunkra főleg a két csapat mentális helyzetét tekintve. Az összességében jóval pihentebb házigazda innentől már nem kegyelmezett és végül összesen 32 távolit útnak indítva - ebben a korosztályban kifejezetten ritkának számító 44%-os pontossággal - magabiztosan szerezte meg a győzelmet. 

Kadett csapatunk hosszú és tartalmas szezonja a bajnoki mérkőzéseket tekintve ezzel lezárult, 28 mérkőzésen játszva a Kiemelt Bajnokság különböző szakaszaiban 15 győzelmet is begyűjtöttek a lányok. A nyolc-csapatos B-döntő 6. helyén végzett együttesünk, amivel az országos összesítésben 14. helyezést szerezték meg a lányok, illetve a Csata DSE, a Szegedi KE “A”, az Atomerőmű-KSC Szekszárd és a Bajai NKK után 5. legjobb nem akadémiai gárdaként zárták a 72 csapatot felvonultató 2021/2022-es U16-os bajnokságot.

Rózsás Gábor: “Nem volt könnyű szezon, de úgy érzem, hogy a lányok is mindannyian egyetértenek velem abban, hogy megtérült a sok-sok befektetett munka! Nagyon sokat tapasztaltunk, fejlődtünk együtt, s ezeket az élményeket már senki nem veheti el tőlünk! A pontos, számszerűsített bajnoki helyezésnél számomra sokkal fontosabb, hogy a játékosaink jóban-rosszban együtt voltak, alázatosan és szorgalmasan dolgoztak, becsülettel és sportszerűen küzdöttek, megvívtak egyénekként és közösségként is sok-sok, kisebb-nagyobb harcot, elérték a kitűzött céljaikat, ráadásul közben még döntő többségében jól is érezték magukat! Szeretném megköszönni a klubunk vezetőségének, illetve minden kollégámnak, az érintett iskolák vezetésének és tanárainak és végül, de nem utolsó sorban természetesen a szülőknek, hogy mindenben támogattak minket, s ezzel közösen biztosították számunkra az úgymond zavartalan felkészülést, bajnoki szereplést! Köszönöm szépen a lányoknak ezeket a felejthetetlen élményeket, a befektetett óriási munkájukat, nagyon büszkék lehetnek magukra és a csapatra! Bízom benne, hogy mindannyian kíváncsian és motiváltan várják az új meséket és célokat!”.

2022. május 20. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
ZTE NKK
ZTE NKK
::
vs
UNI Győr SZESE
UNI Győr SZESE

Amatőr NB I 10. forduló

2025. január12. 17:00

Ostoros Károly Csarnok

Előző mérkőzés
Zsíros AK.
62
::
:
ZTE NKK
74
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#15 Óházy Julianna
#10 Horváth Fruzsina
#58 Jurkó Noémi
#13 Horváth Fanni
#55 Kovács Cintia
#1 Gombkötő Lili
#22 Bartáky Panka
#5 Török Kata
#16 Péterfi Anna
#17 Kiss Virág
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#3 Kocsárdi Réka
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg