Saját nevelésű játékosokra építünk a következő idényben is
2024. augusztus 30.

Javában zajlik a nyári felkészülés az NB I/B bajnokságra készülő felnőtt csapatunknál. A koncepció idén sem változott és a 2024/2025-ös szezonban is zalai fiatalokra építve veszi fel a versenyt az akadémiákkal tűzdelt mezőnyben Rózsás Gábor irányította együttes. Vezetőedzőnkkel az elmúlt szezonról, a keret változásáról és a idei célokról is érdeklődtünk. 

-Ha valaki azt ajánlotta volna tavaly nyáron, hogy az alapszakasz végén a 18 év átlagéletkorú csapatunkkal 2. helyen zárjuk a csoportunkat és a felsőházi rájátszásra készülhetünk, akkor szerintem a játékosok és én is azonnal elfogadtuk volna. Nyilván egy sportoló mindig maximalista kell, hogy legyen, de ugyanakkor a realitás érzék sem hátrány, természetesen mindig minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, de ritkán van olyan - főleg amatőr együttes esetében - , hogy az álmok közelítenek a valósághoz, ez a mi esetünkben a 2023/2024-es szezonban tényleg csak nüanszokon, pár ponton múlott, de ez már történelem. Összegezve: az idényben lejátszott 24 tétmérkőzésen 16 győzelmet gyűjtve remekül helytállt fiatal csapatunk az alapszakaszban, a kupában és a rájátszásban is. Kialakult az arculatunk, sokszor tudtunk modern, látványos kosárlabdát nyújtani és a szorgos csapatmunkát sok esetben kiváló, vagy akár kimagasló egyéni teljesítmények tették még teljesebbé. Mindenképpen pozitívan kell, hogy értékeljem, értékeljük a mögöttünk hagyott bajnokságot.

Milyen változások történek nyáron a játékoskeretben?

-Az előző tanév végén két játékosunk is érettségizett, így számukra a továbbtanulás a következő lépés. 

Ács Alexandra 9 éves korától fogva egyesületünkben kosárlabdázik, ahol egyébként korábban édesanyja is tagja volt hosszú éveken át az elsőosztályú gárdának. Rendszeresen tagja volt az utánpótlás válogatottak keretének, s egy év soproni kitérő után az elmúlt három idényt ismét nálunk töltötte. Folyamatosan fejlődve, meghatározó játékosa volt az utánpótlás csapataink mellett a felnőtt együttesnek is. Kiváló teljesítménye komoly sportösztöndíjat ért, így a 2024/2025-ös szezont már az Amerikai Egyesült Államokban, Wyoming állam székhelyén, a Casper College nevű egyetemen kezdheti meg.

A nagykanizsai születésű és nevelésű Szórád Anna az elmúlt 3 szezonban szintén nálunk játszott, s ő is rendszeresen meghívást kapott az utánpótlás válogatottak összetartásaira. Fontos láncszeme volt a kiválóan szereplő U18-as és felnőtt együtteseinknek egyaránt. Tanulmányait és ezáltal a kosárlabdát is Budapesten folytatja majd, a RADOBASKET Törökbálint csapatát erősíti a továbbiakban.

Kovács Georgina 13 szezont húzott le egyesületünk színeiben és ifjú kora ellenére az elmúlt két idényben már csapatkapitányként vezethette felnőtt csapatunkat. Már serdülőként bemutatkozhatott az A-csoportos ZTE NKK színeiben és volt részese hosszú szezonokon át szép sikereknek, emellett az utánpótlás válogatottaknak is végig meghatározó tagja volt, ahol komoly eredményeket ért el nemzeti csapataival a kontinens tornákon és világversenyeken egyaránt. Az előző szezonokban mutatott kimagasló egyéni teljesítményének köszönhetően a következő szezont már ismét az A-csoportban kezdheti meg, új csapata a frissen feljutó, Darazsak Sportakadémia Sopron.
Természetesen mindhármukra nagyon büszkék vagyunk, s ezúton is kívánunk nekik további sportsikereket!

Ők a távozók, de érkezők, visszatérők is vannak. 

-Az igazán fiatalokkal kezdeném, Csalló Jázmin és Sonkoly Fanni a továbbiakban elsődlegesen a tanulmányaikra szeretnének koncentrálni, ezért az ő nevükkel nem találkozhatunk az idei bajnokság keretében. Jagodics Lilla sajnálatos térdsérülése és ezt követő térdműtétje utáni, szükséges rehabilitációs munkákat végez, bízunk benne, hogy felépülése teljes lesz és idővel újra a sorainkban tudhatjuk majd. 

Bartáky Panka, Horváth Fruzsina, Jurkó Noémi, Kiss Virág, Kocsárdi Réka, Óházy Julianna, Péterfi Anna és Szakonyi-Nagy Virág nagy örömünkre továbbra is a mi csapatunkat erősítik. 

Szerettünk volna megtartani arculatunkat, azaz a helyi értékekre, a sajátnevelésű játékosokra támaszkodni, nekik lehetőséget biztosítani, így hozzájuk csatlakozik 3 régi-új játékos. Gombkötő Lili és Török Kata az előző szezont a Darazsak Sportakadémia kötelékében töltötték, s szezonról-szezonra voltak fontos láncszemei a szép sikereket produkáló utánpótlás csapatoknak és a hozzánk hasonlóan B-csoportban szereplő gárdának is. Az előző szezonban is sokat tettek a bajnoki címért és az A-csoportos tagság kiharcolásáért az irányító-hátvéd poszton bevethető zalaegerszegi fiatalok.

Horváth Fanni egy szezont a Szombathelyi ESE egyetemi csapatában töltött, ahol kimagasló teljesítmény nyújtott. A 2024/2025-ös szezontól újra számolhatunk vele is, 10. szezonját kezdi majd meg nálunk és ismét együtt játszhat ikertestvérével, Fruzsinával.Természetesen szeretnénk további sajátnevelésű, akár jelenlegi, akár korábbi utánpótlás játékosainknak is lehetőséget adni a bizonyításra, fejlődésre, vagy ahogy az imént említett példák is mutatják, előrelépésre, így elképzelhető, hogy további nevekkel találkozhatnak majd a kosárlabda barátok a keretünkben.

Változott-e valamit a bajnokság kiírása, hogyan alakul a felkészülés, milyen tervekkel, célokkal vágtok neki az újabb szezonnak?

-Ismét történtek változások, melyek közül kettő jelentősebbet említenék. Elsőként azt, hogy ebben a szezonban már korlátozva lesz az A-csoportos játékosok szerepeltetése, innentől már csak maximum 3 fő léphet parkettre egy mérkőzésen a fiókcsapatokban. A másik pedig, hogy az alapszakasz végeztével már csak a Piros-csoport 1-8. helyezettje szerepelhet a feljutásért vívott harcban. 

A 2023/2024-es tanév és szezon az energiaválság miatt hosszabb téliszünetet hozott, ezáltal a nyári szünet kezdete és az edzések vége is kitolódott. Emiatt a megszokott augusztus eleji nyitást mi is kicsit későbbre tettük, de augusztus közepétől már munkában, edzésben vagyunk és készülünk legjobb tudásunk szerint az októberi bajnoki rajtra.

Jelenlegi információink szerint a bajnokságra 26 csapat nevezett, a csoportok beosztása egy-két kivételtől eltekintve az előző szezon végeredménye alapján történt, így mi várhatóan egy 9 csapat által alkotott egység tagjai leszünk, ahol ellenfeleink várhatóan a következő gárdák lesznek: Bajai NKK, Kanizsai Vadmacskák SE, Pécsi VSK NKA, PINKK Pécs, RADOBASKET Törökbálint, SZPA-HSE Budapest, UNI Győr Szese, Zsíros Akadémia Kőbánya. 

Természetesen terveink és céljaink is vannak már, ezekből úgymond ami publikus, hogy szeretnénk megőrizni a stílusunkat, azaz a modern, látványos kosárlabdára való törekvést, amiben minden játékosunk megtalálja a motivációt és az örömöt egyaránt, azaz a helyét az egészben. Nem kérdés, hogy a keretben történő változások miatt fogunk módosításokat eszközölni, de úgy gondolom, hogy az adoptáció egy nagyon fontos dolog a mai Világban a folyamatos fejlődés biztosításához, s ebben a szegmensben is nagyon jól teljesítettünk az elmúlt szezonokban, így abban bízunk, hogy ezúttal sem lesz másképp.

Pozitívan és motiváltan várják tehát játékosaink a szezont és igyekezni fognak ezt majd megmutatni mindenkinek a pályán is! Nagy szeretettel várjuk a sportbarátokat az Ostoros Károly Csarnokban megrendezésre kerülő, ingyenesen látogatható hazai mérkőzéseinkre, nagyon sokat jelentett számunkra a korábbiakban is a buzdításuk és támogatásuk! 

Hajrá Zete!

2024. augusztus 30. ZTE NKK 

Következő mérkőzés
ZTE NKK
ZTE NKK
::
vs
Bajai NKK
Bajai NKK

Amatőr NB I 3. forduló

2024. október 27. 16:00

Ostoros Károly CSarnok

Előző mérkőzés
Kanizsai VSE
37
::
:
ZTE NKK
65
Tudósítás
Statisztika
Játékosok
#1 Gombkötő Lili
#5 Török Kata
#17 Kiss Virág
#20 Szakonyi-Nagy Virág
#58 Jurkó Noémi
#22 Bartáky Panka
#3 Kocsárdi Réka
#15 Óházy Julianna
#10 Horváth Fruzsina
#16 Péterfi Anna
#13 Horváth Fanni
#55 Kovács Cintia
Közösség
Galéria
Támogatók
Spalding
Zalaegerszeg