Kadett csapatunk az idény első mérkőzésének visszavágóját játszotta szombaton a Szombathelyi Sportiskola csapata ellen idegenben. A hazai mérkőzést októberben amolyan idény elei formában, a vártnál nehezebben 11 ponttal nyertük úgy, hogy az ellenfél legjobb játékosa 38 pontot dobott, miközben az összes többi mindössze 24-et. Adott volt tehát a feladat: az Ő ponterősségének csökkentése. Erre vegyes védekezéssel készültünk, négy ember zónázott, egy pedig emberfogással űzte, hajtotta ezt a játékost. A zónázók feladata az volt, hogy keressék a csapdázás lehetőségét, hogy ez a szervező, és dobó ember, minél többször találja magát két, esetleg több védővel szemben. A lányok nagyon szépen oldották meg ezt a feladatot, amivel sikerült meglepni ellenfelünket. Sok labdát szereztünk, amiből gyorsindítással, vagy második hullámból befutással szép kosarakat dobtunk. Az első negyed végén már húsz ponttal, 10 : 30-ra vezettünk. Ez az eredmény, és a játék képe teljesen megtörte ellenfelünket, és bár a továbbiakban próbálták inkább a többi játékost helyzetbe hozni, ez csak pillanatnyi sikereket hozott. A mi játékosaink végig agresszívan védekezve, lendületesen támadva, nagy kedvvel játszottak. Mindenki pályára került, és jó védekezéssel, valamint pontokkal járult hozzá a sikerhez. Végeredményben teljesen megérdemelten 35 ponttal nyertünk.
Szombathelyi Sportiskola U16L – ZTE NKK 43 : 78 (10:30, 14:16, 10:18, 9:14)
ZTE NKK: Kocsárdi Réka 16, Szőke Dorka 14, Sonkoly Fanni 12, Csalló Jázmin 12, Németh Rebeka 8, Németh Léna 6, Sonkoly Panna 4, Kutak Abigél 2, Czetin Zsófia 2, Baksa Jázmin 2, Balázs Kitti. edző: Gellérné Gulyás Ildikó
Gellérné Gulyás Ildikó: Gratulálok a lányoknak! Szinte tökéletesen megvalósították, amit kértem tőlük. Ha pedig a számokat nézzük, az a várakozásaimat is felülmúlta, az ellenfél kulcsembere, aki mindenkinek 20 pont fölött dobva, a bajnokságban 30 pontos átlaggal vezeti a dobólistát, ma mindössze 3 pontot szerzett, miközben mindvégig pályán volt
2024. március 8. ZTE NKK