Mind az öt versenyző korosztályban sikerült valamilyen döntőt elérnünk.
Nemrégiben beszámoltunk honlapunkon egyesületünk számára két fontos és kiemelt területről, amelyben az elmúlt években sikerült egyértelműen fejlődnünk.
Az első a játékosok egyéni fejlődésének, képzésének és kiteljesedésének biztosítása, azaz minél magasabb szintű technikai, taktikai, mentális és fizikális felkészítés. Az ezzel kapcsolatos, a 2020/2021-es szezon végén készített részletes beszámoló itt olvasható:
Zalaegerszegi lányok a korosztályos válogatottakban, avagy a munka gyümölcsei (ztenkk.hu)
A második - nem a fontossági sorrend tekintetében - pedig a kosárlabda sportág minél szélesebb körben történő megismertetése, megszerettetése a gyermekekkel, fiatalokkal, s ezáltal az utánpótlás bázis növelése, egészséges, sportos életmódra történő nevelés, csapat-, és küzdőszellem kialakítása, hogy csak néhányat említsünk a temérdek fontos dolog közül. Kevesebb, mint egy hónappal ezelőtt tartottunk egy rendezvényt a legkisebb, sportágunkkal megismerkedni nemrégiben kezdő gyerkőcöknek, amelyről itt olvashatnak részletesebben is az érdeklődők:
Legkisebb játékosai számára rendezett Mini Tornát egyesületünk (ztenkk.hu)
A harmadik - nyilván ezek egymásra épülő, egymásból táplálkozó elemek - dolog pedig a csapatszintű eredményességben történő előrelépés lehetőségének biztosítása sportolóink számára. Azt, hogy ebben a részben is sikerült előre lépnünk már a cikk címe és bevezetője is sugallja, de most szeretnénk ezzel kapcsolatban is részletesebb tájékoztatást adni.
A Kenguru Bajnokság a legkisebb versenyző korosztályt jelenti, ahol a 2011-2012-ben született (U11) játékosok első ízben vethetik bele magukat bajnoki küzdelmekbe, s játszhatnak hivatalos mérkőzéseket. A “kis kenguruk” számára még speciális szabályok vannak meghatározva, 4:4 ellen folynak a küzdelmek a pályán és 5-ös méretű labdával próbálják a mini palánkokra szórni a kosarakat a lurkók.
Molnár Anita tanítványai az alapszakasz során lejátszottak 14 mérkőzést, 8 különböző csapattal is megmérkőztek és 7-7-es mérleggel zártak. A két legkisebb korosztályban (Kenguru - U11 és Gyermek – U12) azonban a kezdeti szakaszokban még együtt szerepelnek a fiú, a vegyes és a leány csapatok is. A hozzánk hasonlóan csak lányokból álló csapatok ellen veretlenül zárta az alapszakaszt együttesünk és ezzel az 5. Régió első helyén végzett és kivívta a jogot a Várpalotán rendezendő Régiós Jamboree elnevezésű rendezvényen való részvételre.
A csapat tagjai: Balla Miléna, Banitz Boróka, Bornyász Réka, Dulgyovai Lia, Egyed Petra, Gerencsér Luca, Halász-Lukács Réka, József Milla, Kelemen Júlia, Kovács Lili, Nagy Borbála, Németh Hedvig, Orbán Rebeka, Somogyi Nóra, Szakonyi-Nagy Orsolya, Tislér Johanna, Ujvári Alíz. Edző: Molnár Anita.
A Gyermek Bajnokság a 2010-ben vagy korábban született (U12) kosaras-palánták küzdelemsorozata, ahol még mindig 5-ös labdával, de már 5:5 ellenében a normál palánkok között folynak a csatározások. Czukor Tünde leányai a kisebbekhez hasonlóan 14 mérkőzést játszottak az alapszakaszban, amit alatt ők 10 különböző, többnyire fiú gárdával mérkőzhettek meg és 5 győzelmet is sikerült begyűjteniük. A leány csapatok versengésében ők is elöl végeztek és kivívták a jogot a Régiós Jamboree részvételre, így utazhatnak hamarosan Győrbe.
A csapat tagjai: Banitz Boróka, Bodnár Eliza, Bors Anna Zoé, Halász-Lukcsá Réka, Horváth Zselyke, Horváth Norina, Kámán Boglárka, Kelemen Júlia, Lencz Beáta, Márfi Mirtil, Molnár-Oravecz Ada, Nagy Borbála, Nagy Emma, Németh Hedvig, Ujvári Alíz. Edző: Czukor Tünde.
A Serdülő Bajnokság a 2008-2009-ben született (U14) leányok számára kiírt sorozat, itt már külön fiú és leány bajnokságokról van szó. Gellérné Gulyás Ildikó tanítványai az alapszakasz során szintén 14 mérkőzést játszhattak, s a Gyakorló DSE Kaposvár, az NKA Pécs U13 és a PVSK NKA “A” ellenében megvívott mini tornák alatt 8 győzelmet is szereztek, így majd ott lehetnek május elején Oroszlányban a Régiós Döntő küzdelmeiben.
A csapat tagjai: Baksa Jázmin, Balázs Kitti, Csalló Jázmin, Csalló Nárcisz, Cserkúti-Németh Liliána, Dervalics, Anna, Gerencsér Anna, Kutak Abigél, Molnár-Oravecz Ada, Nagy Emma, Németh Rebeka, Németh Szonja, Pintér Viola, Szalai Szonja, Szőke Dorka, Szűcs Rozina, Vörös Luca. Edző: Gellérné Gulyás Ildikó.
A Kadett Bajnokság a 2006-2007-ben született (U16) játékosok számára rendezett küzdelemsorozat, ahol már minden részlet teljesen megegyezik a felnőtt kosárlabdázás szabályaival. Rózsás Gábor csapata a szezon kezdetén rendezett selejtezőkből bejutott a Kiemelt Bajnokságba. Az alapszakasz és rájátszás során folyamatosan javuló játékot mutatva vívta ki a csapat a jogot a keresztjátékban történő részvételre, így végül 25 bajnoki mérkőzést játszottak a lányok összesen ezen szakaszokban. 14-11-es mérleget elérve, a két utolsó, akadémiai csapatok elleni egyenes kieséses párharcot sikeresen megvívva harcolták ki a lányok a jogot, hogy a május elején rendezendő országos B-döntő háromnapos időtartama alatt tovább folytathassák a bajnoki szereplésüket.
A csapat tagjai: Bartáky Panka, Bekő Ráhel, Hoffmann Virág, Horváth Nadin, Horváth Réka Panna, Jagodics Lilla, Jóna-Horváth Jázmin, Kiss Virág, Martonics Linda, Molnár Hanna, Molnár-Oravecz Ella, Óházy Julianna, Péterfi Anna, Pintér Viola, Szakonyi-Nagy Virág, Szalai Szonja, Takács Gréta, Varga Réka, Vendég Réka. Edző: Rózsás Gábor.
Az úgymond legnagyobb, még utánpótlás korú, 2004-2005-ben született lányok a Junior Bajnokság keretei között szerepelhetnek az országos, U18-as bajnokságban. A kiemelt selejtezők után a Regionális Bajnokságban teljesítették lányaink az alapszakasz két körét. A szezon eddig elmúlt részében összesen 19 mérkőzést játszottak, amelyeken 11-8-as mérleget produkáltak, azon belül pedig az alapszakasz második körét 7-1-es mérleggel megnyerve bejutottak a májusban rendezendő Régiós Döntő rendezvényre.
A csapat tagjai: Ács Alexandra, Bartáky Panka, Bekő Ráhel, Büki Virág, Horváth Réka Panna, Jagodics Lilla, Jóna-Horváth Jázmin, Kiss Virág, Kocsárdi Emese, Lepár Margaréta, Martonics Linda, Molnár Hanna, Molnár-Oravecz Ella, Óházy Julianna, Peterdi Fruzsina, Péterfi Anna, Szabó Kinga, Szakonyi-Nagy Virág, Szórád Anna, Takács Gréta, Varga Réka, Vendég Réka. Edző: Rózsás Gábor.
A 2021/2022-es szezonból eddig eltelt több mint 8 hónap alatt kiválóan szerepelt tehát minden korosztályunk, sikerült csapatszinten is fejlődnie minden csoportnak, így a már említett mindhárom szegmensben szépen haladunk, lépegetünk előre klubszinten. A feladataink, céljaink adottak tehát, edzőink és vezetőink továbbra is azért dolgoznak, hogy az általuk és tanítványaik által elvégzett kemény munka a továbbiakban is minden területen ilyen szép, felfelé ívelő pályát, összképet mutasson!
2022. május 17. ZTE NKK