A hétvégén elkezdődnek a női kosárlabda második vonal küzdelmei, melyben csapatunk vasárnap a Sportdarázs SMAFC ellen idegenben lép pályára.
Hosszú volt a felkészülés, hiszen immár kilencedik hete készülnek a lányok. A csapat átalakult, hiszen többen távoztak együttesünktől. Az érkező oldalon Jurkó Noémi, Markó Vivien és Balogh Viktória található. A keret mellett a bajnokság is átalakult, amit a szövetség hosszas mérlegelés és egyeztetést követően tudta csak véglegesíteni a programot. Három tíz csapatos NB I/B kezdődik, melyben a ZTE NK a „Fehér” csoport tagjaként kezdi meg a küzdelmeket.
A szezonkezdet előtt Czukor Bence vezetőedzővel beszélgettünk a felkészülésről.
-Nagyon vártuk, hogy elinduljon a szezon, hiszen ilyen hosszú felkészülésen még nem vettünk részt. Nyilván egyrészt hasznos volt, hogy több időnk volt a szezonkezdetig a felkészülésre, a fiatal csapatunk összekovácsolására, másfelől egy picit nehéz is, mivel két héttel ki kellett tolnunk a formaidőzítést- mondta Czukor Bence.
Fiatal csapatról beszélünk esetünkben. Mi lehet az erősségünk, mit vársz a lányoktól?
-Sajnos paramétereiben nincs meg a keretnek az a mélysége, akár magasságban, mint ami volt tavaly. Tehát egy teljesen más szisztémát, játékrendszert kellett kidolgoznunk. A csapatnak több mint a fele még az utánpótlásban, azaz U18-as bajnokságban is játszik. Tehát ez mindenképpen kihívás elé állítja fiatal csapatunkat. A hétvégéken sokszor dupla terhelés vár több játékosunkra, hiszen kiváló teljesítménnyel bejutott az U18-as csapatunk a kiemelt bajnokságba, de közben az NB1-es szereplés is fontos. Ez lesz egy olyan faktor, amin dolgoznunk kell, hogy tudjuk minél jobb kondícióban tartani a lányokat. Alapvetően pedig törekszünk a gyors játékra és a kemény védekezésre. Ezek lehetnek azok a pontok, amivel előnyt tudunk kovácsolni a többi csapathoz képest.
Vasárnap mondhatni hazamész Sopronba. A felkészülés során egy tornán már találkoztunk a SMAFC együttesével, tehát tudjuk milyen erőt képviselnek. Ennek fényében mit vársz ettől a mérkőzéstől?
- A soproni mérkőzésen a belső poszton játszó játékosunk, Jurkó Noémi még nem tudott részt venni. Magassági fölényben voltak a hazaiak ezen a mérkőzésen, ami az első bajnokira is igaz lesz. Próbálunk olyan dolgokat alkalmazni támadásban és védekezésben, amivel tudjuk ezt egy kicsit mentesíteni, illetve megakadályozni, hogy sok kosarat szerezzenek a palánk közeléből. Átalakult a Sopron, hiszen a csapatot egy montenegrói szakember vette át, aki egy agresszívebb játékot alakított ki. Az idén az egyik meghatározó csapata lehet a bajnokságnak a SMAFC. Úgyhogy kezdésnek az egyik legerősebb csapathoz látogatunk, ami komoly kihívást jelent számunkra. A célunk, hogy az összecsapásokon maximálisan koncentráljunk és az üresjáratokat minél jobban csökkentsük.
Az NB I/B Fehér csoportjában együttesünk mellett ellenfeleink lesznek a Csata DSE, a Dávid Kornél KA, az ELTE Fortis, a Radobasket Törökbálint, a Sportdarázs-SMAFC, a Százhalombattai KSE, az SZPA-HSE, a Törekvés SE és az UNI Győr SZESE.
A Sportdarazsak SMAFC elleni összecsapás október 9-én vasárnap 11:30-tól játsszuk Sopronban.
2022. október 7. ZTE NKK