A 16. fordulóban a DVTK U23 együttesének vendégeként folytattuk a bajnokságot. A találkozót már az első félidőben eldöntöttük, a végig harcosan küzdő miskolciak ellen.
DVTK U23- ZTE NKK 30-92 (6-21, 4-24, 8-21, 12-26)
Miskolc, Jv: Nyíri, Bács
DVTK U23: Kovács É., Győri 7, Szarvas, Kárpáti 6, Molnár 6, csere: Papp 4, Győrffi 2, Király, Hajdú, Virág, Kápolnai 2, Márkusz 3/3. edző: Bozsó Ádám
ZTE NKK: Kovács G. 21/18, Frindt 21/3, Óházy, Horváth Fru. 2, Pap 31, csere: Szórád 13, Ács, Horváth Fa. 2, Molnár 2. edző: Czukor Bence
Jól kapták el a lányok a rajtot és a 4. percben 0-7—tel álltunk. Pap Regina és Frindt Niki gyűjtögette a pontokat. A 6. percben Pap közelijével és Kovács hármasával mér tíz ponttal vezettünk (4-14). A védekezésünk jól működött, ha támadásban egy picivel pontosabbak vagyunk, akkor nagyobb különbséggel is vezethettünk volna. Jól járattuk a labdát és ennek eredményeként Kovács újabb tiszta helyzetből szerezhetett távolit. Szórád is hozzátett még egy duplát, így magabiztosan vezettünk (6-21). Örömteli, hogy hosszú kézsérülését követően Horváth Fanni újra pályára léphetett.
Szórád Anna középtávoli kosarával nyitottuk a második negyedet, majd két percet kellett várni az újabb pontokra (6-25). A 13. percben, hosszú idő után szereztek újra mezőnykosarat a hazaiak, de szinte egyből volt rá válaszunk, Pap közelit, Frindt pedig egy távolit dobott (8-30). A negyed felénél Frindt Niki büntetőivel növeltük előnyünk és Czukor Bence pályára küldte Molnár Hannát is, így minden játékosunk szóhoz jutott a találkozón. Hanna, ha már lehetőséget kapott gyorsan dobott egy közelit (8-38). A tetemes előny tudatában nem vettünk vissza a lendületből és sorban szereztük az újabb kosarakat. A miskolci lányok becsülettel küzdöttek, de tényleg semmi sem akart sikerülni nekik (10-45).
A nagyszünet után két perc kellett, hogy felpörögjünk. Sikerült elkapni a ritmust és a negyed feléig 15-2-t repesztettünk (12-60). Szórád Anna jeleskedett a pontszerzésben, aki 7 egységet szorgoskodott össze ezen idő alatt. Kapkodó volt a játék, a nagy akarásban sok hibát vétettek a csapatok. A hazaiak továbbra is nagy lelkesedéssel küzdöttek, de nagyon rossz százalékkal dobtak (18-66).
Nagy lendülettel vetették bele magukat a hazaiak a záró negyedben és, ami a eddig nem ment be, az most rendre a gyűrűnkben kötött ki. Persze nem hagytuk annyiban mi sem, hogy a DVTK zárkózik és Kovács hármasaival realizáltuk a különbséget (28-85). A hajrában Pap és Horváth Fruzsi pontjaival már hatvan pont fölé nőtt az előnyünk (30-92).
Összeségében végig irányítva az összecsapást megérdemelten győztük le a DVTK-t.
2022. február 19. ZTE NKK