Szerdán 18 órától az Aluinvent –DVTK együttesét fogadjuk.
A találkozóval kapcsolatos fontos információ, hogy eredetileg nézők előtt rendeztük volna a bajnokit, de kedden a kormányülésen újabb döntéseket hoztak: rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban, színházakban csak minden 3. széken lehet ülni, és a maszk használata kivétel nélkül kötelező. Ezt az új rendelkezést ilyen rövid idő alatt nem tudjuk megfelelően megvalósítani, így klubunk amellett döntött, hogy zárt kapuk mögött, nézők nélkül rendezzük meg a mérkőzést. Szurkolóinktól ezúton is elnézést kérünk!
Nem vagyunk könnyű helyzetben, mivel kevés időn volt konkrétan a DVTK ellen felkészülni. Október 21-én a Szekszárd ellen játszottunk utoljára tétmérkőzést, közben elmaradt, pontosabban halasztásra került a PEAC Pécs, a Vasas Akadémia és a Sopron Basket elleni találkozó is. Szerdai ellenfelünk a TFSE-MTK elleni bajnoki is más időpontban kerül megrendezésre. Szeretnénk egy kicsit előbbre lépni, de ehhez sokat kell tenniük a lányoknak.
Sajnos az utolsó meccsen Deanna Tuchscherer lába megsérült. Szerencsére törése nincsen, de a játéka kérdéses, csakúgy, mint Dömötör Dorináé, aki betegség miatt fog hiányozni.
A mérkőzés előtt fiatal játékosunkkal, Horváth Fannival beszélgettünk:
Hajrá lányok!
2020. november 3. ZTE NKK